Katasztrófa-kockázati értékelési rendszer

KEHOP-1.1.0-15-2016-00003 azonosítószámú Katasztrófa-kockázati értékelési rendszer című KEHOP 1.1.0 konstrukciójú pályázat megvalósításában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság konzorciumvezetése mellett a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat konzorciumi partnerként vesz részt.

A projekt 2016-ban indult, és fő célkitűzése egy egységes térinformatikai alapú, on-line elérhető, katasztrófakockázat-értékelési rendszer kialakítása, amely településszinten, veszélytípusonként teszi lehetővé a katasztrófakockázatok területi azonosítását, a kockázati szintek meghatározását. A közös és egységes adatbázisrendszer segíteni fogja a megállapított kockázatok szerint a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolását, valamint a veszélyelhárítási tervek elkészítését, támogatva ezzel a katasztrófák és az éghajlatváltozás hatásai elleni védekezést a felkészülés időszakában.

A Katasztrófa-kockázatértékelési rendszer webes felületen teszi megismerhetővé az országosan elérhető adatok alapján, valamint a tématerületenként kidolgozott módszertan szerint a bekövetkezési kockázatok felmérésének eredményeit figyelembe vevő, kategorizált veszélyeztetettségi térképeket és adatokat, az informatikai, térinformatikai rendszerfejlesztést követően.

A célok végrehajtására nyolc szakmai munkacsoport alakult, a Szolgálat 3 szakmai munkacsoport munkájában vállalt feladatot, ezen belül egy munkacsoport vezetését látja el. A projekt-előkészítési szakaszában kidolgoztuk a Megvalósíthatósági Tanulmány földtani veszélyforrásokkal kapcsolatos fejezetének szakmai koncepcióját és közreműködtünk az éghajlat sérülékenységével összefüggő feladatok koordinálásában.

A megvalósítási szakaszban a földtani veszélyforrások és éghajlati sérülékenység területén a felszín alatti földtani veszélyforrások (alápincézettség, alábányászottság), a felszínmozgásos területek és a földrengéskockázat, valamint az éghajlati sérülékenység tématerületeire készül el a veszély lehatárolása, a hatás és kockázati mátrix, valamint a veszélyeztetettségi értékek szintküszöbeinek meghatározása.

 

Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat által elnyert támogatás: 120.000.000 Ft
Támogatás intenzitása: 100%
Megvalósítás: 2016. június 15. – 2022. június 30.

További információk a projektről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán olvashatóak.

magyar